Az egész történet onnan indult, hogy szerettem volna megpróbálni saját magam varrni az esküvői ruhámat. Tudom, amatőr varróként ez kissé nagyratörő elképzelés, de tulajdonképpen nem szerettem volna egy nagyon bonyolult ruhakölteményt viselni az esküvőmön, megelégedtem egy visszafogott, csinos, de egyedi darabbal. Nagyon tetszett a gondolat, hogy teljesen személyre szabott ruhám legyen, pontosan olyan, amit kitaláltam, pontosan azokkal a részletekkel, amik nekem tetszenek és nagyon foglalkoztatott, hogy vajon meg tudom-e valósítani ezt az elképzelést… Úgyhogy eldöntöttem, hogy belevágok, közben pedig azzal nyugtattam magam, hogy ha nem jön össze, akkor még mindig elmehetek egy szalonba és biztosan találok valamit, amit felvehetek - ez volt a B tervem. Nagyjából egy évem volt az egész projektre, nem voltam rövid határidőhöz kötve, nem kellett kapkodnom, vagy összecsapnom semmit, ami ideális tényező :)
Gyakorlással kezdtem, hiszen korábban semmilyen hordható ruhát nem varrtam még, így teljesen tapasztalatlan voltam. Úgy értem teljesen, totálisan :) Kitűztem magamnak célként, hogy meg kell varrnom legalább két ruhadarabot, mielőtt belevágok a drága fehér anyagba. Így elsőként megszületett egy egyszerű blúz, majd egy cipzáros ruha a kezeim között, illetve a varrógépem alatt. Még mindig nagyon tapasztalatlan voltam (és továbbra is az vagyok egyébként :)) de nem akartam tovább húzni az időt több gyakorló projekttel, úgyhogy az volt a tervem, hogy elkezdtem a próba ruhát. Tehát még mindig nem a drága fehér anyaggal folytattam, de mégis kézzelfogható közelségbe került az elképzelt ruha. Nagyon izgatott voltam, annyira, hogy most, ahogy írom ezeket a sorokat és visszaemlékszem, újra libabőrös vagyok az érzéstől :) Szóval a próba ruhához előástam a vázlataimat, amiket még korábban készítettem, előszedtem a szintén korábban beszerzett szabásmintákat, megvettem a szükséges anyagokat.
A ruhát három burdás szabásmintából terveztem összerakni:
az elsőből (6487 számú szabásminta) a felső részt, illetve a csipkés ujjat,
a másodikból (6390 számú szabásminta) a szoknyát,
a harmadikból (6589 számú szabásminta) pedig a felső részen körbefutó plusz rátétet vagy fodrot szerettem volna összekombinálni.
Pontosan tudtam, hogy mit szeretnék látni a végeredményen - na jó, nem 100% pontosan, de nagyjából biztosan, úgyhogy fel volt adva a lecke. Néhány aprósággal még előkészültem, hogy megkönnyítsem a saját dolgom. Például készítettem néhány papírnehezéket (pattern weights angolul), hogy a helyükön maradjanak a szabásminták darabjai, amikor kiterítem őket. Készítettem egy csuklóra erősíthető kis gombostű tartót, hogy mindig kéznél legyenek a gombostűk, ha kellenek (tudom, elég fura kinézetű lett, de a lényeg, hogy ellátja a funkcióját :)). Végül pedig készült egy speciális kemény párna is, aminek pont megfelelő a formája ahhoz, hogy a ruhák íves részeinek, pl vállának, vagy mell részének varrásvonalai közé férjen, így szépen simára lehet vasalni ezeket a trükkös részeket is vele - ennek angolul tailorshem az elnevezése, az elkészítéséhez ezt a leírást követtem és kisállatboltokban kapható faforgáccsal tömtem ki, hogy minél keményebb legyen.
Miután ezekkel az apróságokkal is elkészültem, már tényleg minden készen állt a kezdésre, jöhetett a próbaruha! :) A próbaruhát illetően az volt a tervem, hogy a szoknyát és a merevített pánt nélküli részt nehézselyemhez hasonló anyagból, az ujjakat és a pánt nélküli felső feletti áttetsző réteget fátyoltüllből, a vállnál körbefutó rátétet pedig muszlinból készítem. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a választott szabásminta-részletek és az elképzelt anyagok hogyan fognak működni együtt. Szerencsére minden részlet szépen illeszkedett az elképzelésbe, aminek nagyon örültem!
A próbaruhát bordó színben készítettem el és azt kell mondjam, hogy a szabása és varrása meglepően zökkenőmentesen ment! Tulajdonképpen minden elsőre sikerült, még a cipzár bevarrása is, ami nálam mindig rizikós lépés. Egyedül a nyakkivágás kialakításával nem voltam elégedett, itt találkozott a tüll felső rész a muszlin rátéttel, de nem sikerült szépen összedolgozni a két réteget - erre a részletre a fehér ruhánál tudtam, hogy más megoldást kell majd kitalálni.
Az az igazság, hogy ezt a bordó próbaruhát még azóta sem fejeztem be. Miután a legfontosabb lépésekkel végeztem és láttam, hogy működni fog a három szabásminta darabjainak összerakása, félretettem a projektet és minél hamarabb bele akartam kezdeni a menyasszonyi ruhába. Úgyhogy a mai napig itt lóg szegény befejezetlen ruha… Már kevés erőfeszítéssel be lehetne fejezni, végülis csak a szoknya szegése, a bélés rögzítése, az ujjak végének szűkítése, a rátét szegése és egy gomb felvarrása van hátra - de ezek már tényleg a befejező lépések lennének.
A terv tesztelése után következett a fehér ruha! Végre… Nem gondoltam volna, hogy ennyi apróságon át kell verekednem magam, hogy egyáltalán elkezdjem a menyasszonyi ruhám varrását! De tulajdonképpen örülök minden egyes előkészítő lépésnek, mert ha ezeket kihagyom, szerintem sokkal rosszabb lett volna a végeredmény.
A menyasszonyi ruhához hatféle fehér anyagot terveztem használni:
Nehézselymet - a szoknyához és a pánt nélküli felső részhez.
Flanelt - a felső rész béléséhez (tudom, ez biztosan rendhagyó, de decemberi esküvőre készült a ruha és arra gondoltam, hogy jól fog melegíteni ez a réteg).
Fátyoltüllt - a felső rész áttetsző rétegéhez és az ujjakhoz (gondolom ez sem túl konvencionális választás, de tulajdonképpen bevált).
Muszlint - a vállak körül körbefutó könnyű esésű rátéthez.
Bélésselymet - a szoknya béleléséhez (alsószoknyához - eredetileg ezt nem terveztem, de az első felpróbálás után egyértelműen látszott, hogy szükség lesz rá, mert kicsit átlátszik a nehézselyem…)
Csipkét - a szoknya felső rétegéhez terveztem használni, de végül meggondoltam magam és nem használtam fel a ruhához.
Nagyon érdekes, hogy igazából mindig tartottam tőle, hogy milyen lesz először konkrétan belevágni a hosszú fehér anyagba, mennyit fogok problémázni rajta, hogy biztosan minden stimmel-e, biztosan mindent jól helyeztem-e el rajta, de az az igazság, hogy menet közben egészen hozzászoktam a nagy egybefüggő anyagok szétvágásához, úgyhogy tulajdonképpen nem jelentett nagy problémát. Aminek még jobban örültem pedig az, hogy nem is tettem tönkre az anyagot azzal, hogy rosszul vágtam volna bele - ez már nagyobb lépés, nem? :)
Mondanom sem kell, hogy nem ment minden terv szerint a ruha varrásakor… Volt, ami jól ment a próbaruhánál, élesben viszont második nekifutásra sem sikerült valami fényesen. Például a cipzár bevarrása! Többszöri nekifutásra sem tudtam eltüntetni a "puklikat" a cipzár aljánál, úgyhogy végül néhány kézi öltés és egy adag visszahajtott anyag segített valamennyire elfogadhatóvá tenni a dolgot. A következő nehézséggel a szoknya beszegésekor szembesültem. Erre a mozzanatra ugye nem került sor a próbaruhánál, mert lusta voltam a befejező lépésekre… A lényeg az, hogy a bélés beszegésekor tapasztaltam először, hogy nagyon ráncolódik az ívesre szabott szoknya alja, ha visszahajtom, úgyhogy ide is kellett egy apró trükk (csak annyi, hogy nagyon keskenyen hajtottam vissza az anyagot a normál varrásszélesség helyett, ez nagyjából meg is oldotta a problémát szerencsére).
Végül a szoknya beszegésén is sikerült túllendülni, hálás köszönet az akkori vőlegényemnek (azóta férjemnek :) ), aki mindenben segített. Amit én nem tudtam elérni, bejelölni, vagy saját szememmel látni a saját magamra felpróbált ruhán, azt ő elérte, bejelölte, vagy lefényképezte, hogy láthassam, ami hatalmas segítség volt. Ebben az időszakban sok este telt varrással (közben filmnézéssel persze, hogy ne unatkozzak), majd az eredmény felpróbálásával, igazításával, még több varrással, újra és újra ismételve ezt a folyamatot.
Nehézségek tekintetében a hab a tortán a felső rész muszlin rátétjével való szenvedések voltak. Sajnos nem vettem észre, hogy már az anyag szabásakor hibát követtem el azzal, hogy nem sikerült szimmetrikusra szabni a darab alját. Felpróbálás nélkül, hosszú órák munkájával kézzel beszegtem a rátétet, mert azt szerettem volna, hogy gyönyörűen álljon és varrógéppel ezt nem tudtam elérni. Majd felvarrtam a ruhára (ekkor már majdnem kész volt minden!) és amikor felvettem, akkor láttam csak, hogy csálé az egész. Hmm megmondom őszintén, itt majdnem elszakadt a cérna… Többféleképpen próbáltam kijavítani a hibát, sajnos kevés sikerrel, úgyhogy végül itt csak az olló segített. Vissza kellett szednem a gondos kézi öltéseket és egyenletesre vágni a rátét alját. Ekkor viszont már nem volt türelmem újra beszegni az egészet kézzel, úgyhogy alternatív megoldásokat kerestem. Eredetileg nem terveztem pompom szalagot használni a ruhámon, de végül ez lett az az alternatív megoldás, amivel megmentettem a helyzetet. Igazából nagyon szeretem a pompom szalagot, a bohókás megjelenését és úgy gondoltam, hogy a téli esküvő témájához is jól fog menni. Lehet, hogy ez a megoldás is megosztó, biztosan nem tetszik mindenkinek, de végül nagyon örülök, hogy használtam, mert szerintem még karakteresebbé és egyedibbé tette a ruhát. Oké, ezen kívül is elég egyedi szerintem, de a pompomok rátesznek még egy lapáttal! :)
Végül minden nehézségen sikerült túllendülni, minden krízishelyzetet sikerült megoldani és időben el is készült a ruha! Nagyon sokat segített a megoldáskeresésben és ötletelésben az unokatestvérem, aki szuper varrónő (ezúton is köszönök mindent, Luca!), és tényleg ért a varráshoz velem ellentétben, aki csak a megérzéseire alapozva próbálkozik…
Megmondom őszintén, hogy a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi munka lesz a ruha varrásával (és előkészítésével), de az az igazság, hogy nagyon örülök, hogy belevágtam. Szuper élmény volt, nagyon tanulságos és igazából nagyon büszke vagyok a végeredményre! Nem tökéletes, de jól éreztem magam benne az esküvőn és önmagam voltam. Nem csinálnám másképpen, ha újrakezdhetném. :) Na jó, valószínűleg pontosabban dolgoznék és igyekeznék elkerülni a szarvashibákat, de biztosan nem szalonból választanék magamnak ruhát.
Utóbbi képeket Varga Dávid készítette, hálás köszönet értük!