top of page

Koripok // Crochet octopuses for preemies

Updated: Mar 16, 2021

Please scroll down for English.


A koraszülött babáknak készített horgolt polipok (kora polipok) játékos elnevezése a korip kifejezés. Egy magyarországi egyesület juttatja el őket a pici babákhoz - a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) önkéntes csoportja. Ők koraszülött gyermekek és családjaik segítésével foglalkoznak, tevékenységeik közé tartozik többek között az országos koraszülött ruhagyűjtések koordinálása is (adományok, varrások, horgolások), aminek keretei között önkéntesek által horgolt koripokat juttatnak el a kórházak koraszülött osztályaira.


Én úgy bukkantam rájuk, hogy egy alkalommal lehetőségeket kerestem a neten, hogy vajon horgolással tudnék-e segíteni valakinek - foglalkoztatott az önkéntesség és úgy gondoltam, hogy legszívesebben valami olyasmibe fognék bele, amit nagyon szívesen csinálok szabadidőmben. Elsősorban sapkák készítésére gondoltam akkor, már több helyről hallottam, hogy különböző okokból hátrányos helyzetű embereknek nagy segítség lehet és biztosan több csoport is foglalkozik vele. Viszont hamar kiderült, hogy az önkéntesen leadott sapkákat elsősorban kötni érdemes, mert a kötött sapkák jobban tágulnak, mint a horgoltak, ami nagyon praktikus és fontos szempont. Akkor viszont még nem igazán tudtam kötni, úgyhogy tovább kutakodtam. Nem sokkal később viszont rábukkantam a KORE egyesületre és honlapjukra, ahol kiderült, hogy nagyon örülnek önkéntes horgolóknak, akiktől szívesen fogadnak koripokat! :)


Ezek a kis polipok ott lehetnek a korababákkal, amikor senki más nincs mellettük - azt mondják, hogy a szülők számára is felüdítő egy kis színes társat látni az inkubátorban. A koripok lábai hasonlítanak a köldökzsinórra és ha a pici babák megmarkolnak valamit, akkor inkább a polip csápjai legyenek, mint valamelyik cső a sok közül, ami körülveszi őket. Ez a néhány gondolat, amit a koripok jelentenek, elég volt ahhoz, hogy azt gondoljam: szeretnék egy lenni az önkéntesek közül, akik megadhatják ezt az apróságot a babáknak és családjuknak.

Ezen fellelkesülve meg is horgoltam az első koripomat a facebook csoportban leírt minta és követelmények alapján. Annyira megtetszett a dolog, hogy rövidesen elhatároztam, minden hónapban horgolok egy koripot - ez lett a saját fogadalmam. Büszke vagyok magamra, mert a hasonló elhatározásokkal hadilábon állok, de ezt sikerült eddig tényleg teljesítenem! :)

Azért egy személyes egyeztetéssel meg is bizonyosodtam róla, hogy tényleg megfelelően horgolok-e koripot, tartottam tőle, hogy hátha elkerülte a figyelmemet valami apróság vagy elsiklottam egy fontos szempont mellett. Hiszen ezek a horgolmányok koraszülött babákhoz kerülnek és nagyon fontos, hogy megfeleljenek a balesetvédelmi és egészségügyi előírásoknak.

Aki esetleg kedvet kapna korip horgoláshoz (és mindenkit buzdítok erre, jó móka és nagy öröm a piciknek és családjaiknak :) ), annak javaslom, hogy vegyen részt egy KORE által szervezett közös horgoláson, vagy járjon utána a követelményeknek - a facebook csoportban mindenben nagyon szívesen segítenek az önkéntesek! Ide nem szeretnék semmi konkrét mintát vagy egyebet közzétenni, fontos, hogy ne torzuljanak az információk, minél biztonságosabb és minél kevésbé balesetveszélyes koripok szülessenek, ezért az eredeti forrásokat ajánlom:






 

Crochet octopuses that are made especially for preemies have a funny name in Hungarian, from mixing two words (kora - premature and polip - octopus merged together is korip). A Hungarian voluntary association, called KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület - National Association for Premature babies) collects and sends them to premature babies. They help these little ones and their families to cope with the sudden circumstances. One of their activities is to coordinate the community to collect clothes for them, because it would be much more time-consuming for hospitals to accept individual donations instead of organised allocations. These allocations include little octopuses crocheted by volunteers, sewn blankets, clothes and other donations as well.


I happened to come across their activity, when I was looking for options to volunteer and help someone the way I also enjoy it. At first I was looking for groups who accept crochet hats, but soon it turned out that it’s much more practical to knit these hats instead of crochet them, because they fit a wider range of head sizes this way. But I couldn’t really knit at that time so I moved on to look for other alternatives. Soon I found out, that KORE association happily accepts crochet octopuses from volunteers! :)


These lovely creatures can be next to the little babies, when no one else can (after a fertilisation process of course). They say that it's calming for the parents as well to see a little colorful company next to their child in an incubator. The tentacles are similar to the funiculus and it's better for the baby to grip the tentacles instead of other important medical cords around them. This was enough for me to think that I'd like to become one of the volunteers who can give this joy to the families.


I was happy to be able to start my first little octopus after I read all the information in the facebook group about the pattern along with every requirement. I really liked the process, so I was determined to crochet one octopus every single month - this became my own resolution. I’m proud of myself, because I tend to break these resolutions of mine, but in this case, something is different. Until now, I managed to accomplish it :)

I wanted to make sure that my little crochet octopuses fit all the requirements, so I met one of the volunteers to check them in person. It’s really important to keep all the safety and sanitary regulations because these crochet fellows will be next to preemies and it’s essential to create them in a safe way.


If you’re inspired to help the organisation and you‘d like to participate, I suggest that you should check the details in the associations' clothes collecting facebook group or go to one of the community crochet occasions, where you can learn how to make the octopuses, ask about every detail and meet fellow crocheters. I wouldn’t like to share any specific, detailed information about the pattern or the requirements because it’s easy to miss something. It’s important not to distort any information in order to help in a safe way and avoid any potential accidents, so I recommend the original sources. (Please note that this specific organisation is a Hungary based activity, so these platforms are all in Hungarian, but I wanted to link them anyway.)





bottom of page